adócsomag 2015

Szerinted legyen internetadó?

Lassan egy hete már minden az internetadóról szól (persze nem felejtve a kitiltási botrányt). Most arra vagyunk kíváncsiak, hogy egyetértesz-e az új adó bevezetésével! Ezúttal még adómentesen adhatod le a szavazatod!

Orbán saját ötlete az internetadó

Az internetadó Orbán Viktor miniszterelnök ötlete lehetett, előzőleg senki sem tudott róla - állítja a hvg.hu miniszterelnökségi forrásaira hivatkozva. A Nemzetgazdasági Minisztériumban ezért most vadul számolnak. Közben épp a minisztérium épülete előtt tüntetnek az új adó bevezetése ellen, a szervezők 48 óra haladékot adtak a kormánynak.

Külföldi címlapokon a rendkívüli magyar internetadó

Magyarország a világon elsőként bevezeti az internet megadóztatását - ezzel a fő üzenettel számol be a legújabb magyarországi hírekről a Financial Times. A magyar internetadó tervezetéről a Wall Street Journal is megemlékezik, de a legnagyobb hírügynökségek is megírták.

Ezt az adóemelést elhallgatta Varga

Varga Mihály két nap leforgása alatt két sajtótájékoztatót tartott, ahol az adócsomagról és (ezzel kapcsolatban) az áfacsalás elleni intézkedésekről beszélt. Az eseményeken azonban a jövő évi adótervek több fontos elemét (új pénzügyi különadó, chipsadó kiterjesztése, portfóliókezelés megadóztatása, termékdíj hatályának kiterjesztése, stb.) is elfelejtette megemlíteni. Ilyen például az, hogy jelentősen megnő a béren kívüli juttatások adóterhe.

Furcsa magyarázat az internetadóra

Péntek délután egyeztetett a távközlési szolgáltatókkal Varga Mihály. Ezt követően a Nemzetgazdasági Minisztérium is kiadott egy közleményt, valamint az iparági szereplők képviselője is megszólalt az egyeztetést követően. Ezek szerint a kormány valóban 20-25 milliárd forintos bevételt vár. Felettébb érdekes viszont a minisztérium közleményének azon része, miszerint "az adóelkerülési lehetőség megszüntetésére, és nem az internethasználat általános megadóztatása szolgál".

Mindenki megdöbbent az internetadón

Az internetadó bevezetésének tervéről még a Fidesz-frakció sem tudott, sőt maga a kormány sem tudhatott sokat egy héttel ezelőttig - értesült róla az Index

Az internetadó még sapkával is nagyon durva

Az internetadó tegnap bejelentett első változata igencsak durván hangzott, a szolgáltatókra akár több mint 200 milliárd forintos terhet rótt volna. Azóta észbe kaptak a kormánypárti politikusok, Rogán Antal ma már egy a távközlési adónál látotthoz hasonló felső korlát bevezetéséről beszélt. Ez a lépés töredékére csökkenti az internetes cégek adófizetési kötelezettségét, a teher azonban még mindig elképesztően magas.

Orbán utasította Vargát

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre válaszolva szerda délutáni sajtótájékoztatóján elárulta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök utasította Varga Mihályt, hívja meg egy kávéra az internetszolgáltató cégek vezetőit. Lázár személyes véleménye egyébként, hogy mindenkinek legyen olcsó az internet.

Reagált a Magyar Telekom

A 2015-ös adótervezet ismertetését követően megszólalt a Magyar Telekom is. A távközlési vállalat szerint a tervezett adó veszélyezteti a hazai szélessávú hálózatok fejlesztését.

Varga egy értelmezhetetlen tájékoztatót tartott

Intézkedések az áfacsalások visszaszorítása érdekében címmel tartott sajtótájékoztatót ma délután 12:30-tól Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kormányülés közepette. Előzetesen is furcsa volt, hogy miért áll megint ebben a témában a nyilvánosság elé a miniszter a tegnapi tájékoztatón elhangzottak után. A mai rövid tájékoztatón új intézkedések helyett egy régi áfacsalási ügy felderítésének részleteit jelentette be. Az is elhangzott azonban, hogy ma később lesz még egy tájékoztató a kormányülésről.

Az internetadó-tervezet visszavonását követelik a szolgáltatók

A magyarországi hírközlési szolgáltatókat tömörítő Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) megdöbbenéssel értesült az internetadó tervéről. Álláspontjuk szerint az új adónem ellehetetlenítené a magyarországi digitális fejlődést, ezért a tervezet visszavonását kérik a kormányzattól. A HÉT tagjai: az Óbudai Egyetem, a Wicomt Solution Consulting Kft., a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., az Invitel Távközlési Zrt., a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség, a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség, a Magyar Telekom Nyrt., a Megyei Jogu Városok Szövetsége, a Telenor Magyarország Zrt., a Postások Szakmai Egyesülete, a SI-Komment Kft., a UPC Magyarország Kft. és a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.

Pusztító lehet az internetadó

Első ránézésre ijesztő törénytervezetet tettek közzé tegnap: a kormány internetadó bevezetését tervezi, amely az eddig megjelent sarokszámok alapján brutális mértékű adóterhet jelentene az internetszolgáltatást nyújtó cégeknek. Persze a nyilatkozó politikusok máris finomították az elképzeléseket, Rogán Antal tegnap már egy felső korlát bevezetéséről beszélt, igaz, ennek pontos mértéke egyelőre nem ismert. Az alábbiakban azt vizsgáltuk meg, hogy hogyan hathat a hazai távközlési piac legnagyobb szereplőjére, a Magyar Telekomra az új adó.

Újabb sarcot kap a nyakába a pénzügyi szektor

Bő két éve hozott az Európai Bíróság egy döntést, amely kimondta, hogy áfaköteles a magánszemélyek részére nyújtott portfólió-kezelési tevékenység. A kormány ezek alapján az adócsomagban az áfa szabályozást is megváltoztatja, ami azt jelenti, hogy még egy teher kerül a pénzügyi szektor (főként alapkezelők és privátbankok) nyakába. Első becslések szerint 0,7-1,4 milliárd forintos többletköltséggel számolhatnak a szolgáltatók, ami körülbelül az alapkezelőkre korábban kivetett különadó fele.

Még egy meglepetés: most a pénzügyi tranzakciós illetéknél

A tegnap esti adócsomag 260 oldalas anyagában egy rövid kis módosítással korlátozzák a kártyás fizetések után fizetendő tranzakciós illetéket. A módosítás a kártyás fizetéseknek és ezen belül különösen az érintésmentes fizetéseknek kedvez.

Lesz-e kalap az internetadón?

Rogán Antal szerint lehet kalap az internetadón, vagyis korlátozhatja a kormány, hogy egy-egy felhasználó mekkora maximális adót fizethet.

Durván elszámolhatta az NGM - 220 milliárdos internetadó jöhet!

Minden megkezdett gigabyte adatforgalom után 150 forintos adót vetne ki a kormány, az NGM számításai szerint 20 milliárd forint adó folyhat be, az internetadóból. Csakhogy a magyarországi internetforgalmi statisztikák alapján ennél jóval nagyobb összeg adódna, az adóteher akár a 200 milliárd forintot is meghaladhatja, véli Kis Gergely, az eNet partnere.

Nem az internetezők fogják megfizetni az új sarcot

Varga Mihály az MTV Este című műsorának vendége volt, ahol a kedden beterjesztett 2015-ös adócsomagról beszélt. A tárcavezető az internetadóval kapcsolatban annak a reményének adott hangot, hogy nem az előfizetők fogják megfizetni, mert bízik abban, hogy van megfelelő verseny.

Irodai papírra is kell környezetvédelmi termékdíjat fizetni

A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvényben (a továbbiakban: Ktdt.) is lényeges változásokat kezdeményez a ma benyújtott adótörvény csomag, hiszen egyrészt hat környezetvédelmi szennyezői kategória kerül bevezetésre, másrészt kibővül a törvény tárgyi hatálya például a mosószerrel és az irodai papírral is. Mindkettő kapcsán az évi két mázsa feletti mennyiségnél már nem minősül csekély mennyiségű kibocsátónak a közteher-fizetésre kötelezett. Utóbbi lehet a forgalmazó - aki kizárólag végfelhasználó vevő részére termékdíj köteles terméket belföldi forgalomba hoz -, illetve a saját célra felhasználó vagy készletre vásárló kötelezett is.

Varga bejelentette: itt vannak az új adótervek!

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden bejelentette a 2015-ös adócsomag részleteit, ami még kedden elérhetővé is válik. Az szja-ban és a társasági adózásban nem lesznek nagy változások, a házasságkötéseket adókedvezménnyel ösztönzi a kormány, a kétgyermekes családok adókedvezményét fokozatosan növeli. Tájékoztatásából az is kiderült, hogy a kormány továbbra is kíméletlen a különadóval sújtott szektorokkal szemben, változatlanok maradnak a különadók, sőt. A távközlési különadó kiterjesztésére készül a kormány. Az áfacsalás elleni küzdelem néhány új elemét is felvázolta a miniszter.

Fontosabb részletek

  • Nincs egy számjegyű szja-kulcs, egyelőre
  • A társasági adókulcsok is megmaradnak (500 millió forintos adóalapig 10%, e felett 19%)
  • A különadók megmaradnak, a bankadóból a bankok nem kapnak kedvezményt, egyelőre
  • A második gyermek után járó adókedvezményt fokozatosan, 4 év alatt duplázza meg a kormány
  • A foglalkoztatást ösztönző programok folytatódnak
  • A társasági adóalapból jövőre már azok a cégek is igénybe vehetnek kedvezményt, amelyek a felsőoktatást támogatják
  • A mezőgazdaságnak több intézkedéssel kedveskedik a kormány (az 5%-os áfakulcsot más hústermékekre is kiterjesztik)
  • Az áfacsalás ellen újabb lépéseket tesz a kormány, így például jön az elektronikus közúti árufigyelő rendszer
  • Az is biztos, hogy jövőre kiterjesztik az online pénztárgépek rendszerét

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.